A zöld tea a legrégebbi teafajta Kínában, egyben a legnagyobb termelésű és leggazdagabb teafajta. Egy csésze kiváló-minőségű zöld tea, a leves tiszta színével, mint a forrásvíz, elegáns aromájával, mint az orchideák, és frissítő és édes utóízzel. Igyunk nemcsak teát, hanem az egész tavasz ízét is.
A legtöbb ember először kezdett teát inni, valószínűleg zöld teával. West Lake Longjing, Biluochun, lőportea... Ezek az ismerős nevek a zöld tea családhoz tartoznak.
De a zöld tea nem csak „zöld színű tea”. A "tiszta leves és zöld levelek" megjelenését teljes mértékben egy kulcsfontosságú technikának (- a hervadásnak) köszönheti.
A tealevelek leszedése után, ha nem dolgozzák fel azonnal, a levelekben lévő enzimek oxidálódni kezdenek, és a levelek vörösre és barnára válnak. A zöld tea készítésének módja az, hogy magas hőmérsékletet alkalmaznak ezen enzimek "elpusztítására", ezzel megelőzve az oxidációs reakciókat. Ezt a folyamatot becsomagolásnak nevezik. A lezárásnak két fő módja van:
Keveréssel sütjük: Forró edényben kevergetve megsütjük. Jelenleg ez a legáltalánosabb módszer, és a rántott tea magas aromájú. A West Lake Longjing és a Biluochun egyaránt keverve sült zöld tea.
Gőzölő zöld: gőzölés gőzzel. Ez volt az ókorban a fő termelési módszer, amely ma viszonylag ritka. A reprezentatív tea a hubei Enshi Yulu. A párolt zöld tea zöldebb színű és frissebb ízű, de van egy kis "zöld íz".
